A téli időszakban a vendégek gyakran keresnek olyan díszítéseket, amelyek nem túl harsányak, mégis megjelenik bennük az évszak hangulata. Ebben a képzésben két nagyon jól működő téli technikát kombinálok: a légies aquarell virágfestést és a texturált, 3D hatású kötött pulcsi mintát. A két technika együtt különleges kontrasztot hoz létre: a lágyan elmosott, fátyolos alap mellé elegáns mintázat társul.

Miért működik együtt az aquarell és a kötött pulcsi minta télen?
Az aquarell technika legnagyobb erőssége a könnyedsége. Fátyolos színátmenetekkel dolgozunk, a minta nem kiabál harsányan, hanem szinte beleolvad a felületbe. Ezzel szemben a kötött pulcsi minta textúrája határozottabb, térbeli, és azonnal téli asszociációt kelt. A kettő együtt akkor működik igazán jól, ha az aquarell alap valóban lágy és fátyolos, a kötött minta pedig nem túl vastag és nem uralja el a felületet. A képzés során végig erre az egyensúlyra törekszem: hogyan egészíti ki egymást a két technika úgy, hogy az összhatás elegáns és hordható maradjon.
Az aquarell alap jelentősége – nem mindegy, mire festesz
Az aquarell festésnél fehér vagy nagyon világos alapra dolgozom, mert az aquarell festék ezeken a színeken mutatja meg igazán a fátyolos jellegét. Sötétebb alapon a színek elveszítik a könnyedségüket, a részletek pedig nem érvényesülnek megfelelően. Ugyanilyen fontos a felület előkészítése. A géllakk réteget fényzselével zárom, majd bufferrel visszamattítom, és erre kerül az aquarell minta. A matt felületen a festék nem csúszik el, az ecsetmozdulatok pontosabban irányíthatóak és toppal való borítás után sem módosul a minták színe.
Színkeverés aquarellhez: tudatos árnyalatok
A képzésen részletesen megmutatom, hogyan keverem ki a megfelelő árnyalatokat, a kék, a zöld és egy kevés barna használatával úgy, hogy lágy, természetes tónusokat kapjak, amelyeket aztán még extra vízzel hígítok a megfelelő áttetszőség eléréséhez. Az aquarell technikánál nagyon fontos a megfelelő mennyiségű hígítás, mert ettől marad a minta könnyed és tiszta.
A virágok felépítése aquarell technikával
Virágfestésnél nálam mindig ugyanazzal az alaplogikával indul a szirom: az első lépés, hogy leteszek egy pici háromszög formát – ez adja meg a szirom középpontját. Ezután fektetett ecsettartással, nedves ecsettel finoman elmosom ezt a kis anyagmennyiséget úgy, hogy közben már a mozdulatból kialakuljon a szirom formája. Az ecsetet általában visszavezetem a szirom középpontjához, és ott engedem el a festéket, így a középpont marad a leghangsúlyosabb, a szélek pedig lágyan elvékonyodnak és áttetszőek lesznek.
Ha összetettebb, rétegzett virágot szeretnék készíteni, akkor az első aquarell réteg után fényzselével lezárom a mintát, majd visszamattítom a felületet. Ez a lépés elengedhetetlen ahhoz, hogy a következő szirmok ne oldják fel az alsó réteget, hanem tisztán, átláthatóan épüljenek rá. A képzésen részletesen beszélek arról, mikor szükséges ez a lépés, és mikor lehet elhagyni, attól függően, milyen hatást szeretnénk elérni.
Levelek és kiegészítő elemek festése
A levelek festése ugyanarra a logikára épül, mint a szirmoké, annyi különbséggel, hogy a forma nyújtottabb. A szárak meghúzásához már kevébé híg festéket használok, hogy megfelelően pigmentált legyen a vonal.
Színharmónia a teljes körömfelületen
3D pulcsiminta festésnél elengedhetetlen, hogy a köröm alapszíne és a minták tónusai összhangban legyenek. A képzés során megmutatom, hogyan keverem ki azt a géllakk árnyalatot, amely színvilágában illeszkedik az aquarellhez, mégsem vonja el róla a figyelmet.
Kötött pulcsi minta géllakkból
Ahhoz, hogy a pulcsi minta ne folyjon el, a géllakkot hardener sand porral sűrítem. Ettől az anyag jól formázhatóvá válik, megtartja a vonalakat, és lehetővé teszi a precíz mintázást. A vonalvezetésnél a minták vékonyan dolgozom ki, a párhuzamos és összekötött vonalak adják meg a klasszikus kötött pulcsi hatást, amit lámpázás előtt extra hardener sand porral szórok meg, ettől lesz 3D-s a felület.
A „pulcsi” kialakítása
A szórás után megvárom, hogy az anyag jól átitatódjon.. Ezután finom, ütögető mozdulatokkal eltávolítom a felesleget, majd következik a lámpázás. A köttetés után a textúra határozottan látható lesz, mégsem válik durvává vagy túlzóvá, mert a hardener sand por finomabb őrlésű, mint a porcelánpor.
Milyen esetekben alkalmazható ez a technika szalonban?
Ez a díszítés elsősorban a hideg hónapokban ideális választás, mert a kötött pulcsi minta kifejezetten téli hatást ad a felületnek, és ebben az időszakban a legkeresettebb a vendégek körében. Az aquarell alap ettől függetlenül könnyed és finom, így bármilyen évszakban megállja a helyét. Ha a vendég téli, mégis kifinomult díszítést szeretne, ezzel a kombinációval biztosan látványos, de szalonban is jól viselhető végeredményt kapsz.
Kinek ajánlom ezt a képzést?
Ez a képzés hasznos lehet számodra, ha:
- szeretnéd magabiztosabban használni az aquarell technikát,
- érdekel a kötött pulcsi minta kivitelezése,
- olyan téli díszítéseket keresel, amelyek szalonban is jól működnek,
A képzés célja az, hogy megértsd a technikák mögötti logikát, és később önállóan, magabiztosan tudd őket alkalmazni és variálni a saját munkáidban.

FŐOLDAL