SZAKMAI MŰHELY

Citromos manikűr

Friss színeik és könnyed hangulatuk miatt a vendégek szívesen választanak gyümölcsös mintákat ebben a napsütéses időszakban. A citrom az egyik legnépszerűbb motívum, mert élénk sárga színe azonnal nyári hangulatot teremt, emellett jól kombinálható fehérrel, zölddel vagy akár visszafogott nude árnyalatokkal is.

Miért működnek a gyümölcs minták a tavaszi körmökön?

A gyümölcs motívumok azért működnek jól tavasszal, mert erős színfoltot adnak, mégis „szalonbarát” keretben tarthatók: egy-két díszített köröm mellé egyszínű kísérőkörmök kerülnek, így a minta látványos, de nem zsúfolt. A citrom formája egyszerű, ezért gyorsan kivitelezhető, a réteges színfelépítés pedig pár lépésben térhatást ad, ettől lesz a minta életteli, nem lapos. Ebben a képzésben egy friss, citromos manikűrt készítünk, ahol a gyümölcsöt levelekkel együtt festjük meg géllakk színekkel, a technika alapja pedig a rétegezés és a tiszta vonalvezetés.
 

Citromos manikűr

A kompozíció megtervezése – hogyan épül fel a citromos szett?

A citromos minta akkor mutat igazán jól, ha a díszített körmök és az egyszínű felületek egyensúlyban vannak. Ebben a szettben a középső három körmön jelenik meg a festett minta, a többi köröm pedig egyszínű citromsárga árnyalatot kap. Így a színek visszaköszönnek a teljes kompozícióban, a díszítés pedig nem válik túlzsúfolttá. A díszített körmökön kijelölök egy fókuszpontot, és ehhez igazítom a citromok elhelyezését, valamint a levelek irányát, hogy a minta jól kövesse a kitalált kompozíciómat. Két citromot festünk, amelyek egy pontból indulnak ki, enyhén megnyújtott formában kerülnek fel, ettől az elrendezés természetes hatású, mintha a gyümölcsök egy ágról lógnának.

Alapréteg és színpaletta

A mintát mattított alapfelületre készítem, mert ezen jobban kontrollálható az elmosás és a kontúrozás, és tisztábban látszanak a rétegek. Az alaprétegek elkészítése után előkészítem a színeket: több sárga és zöld árnyalattal dolgozom, hogy legyen miből építeni a fényt és az árnyékot. Ha lágy átmenetek kellenek, a színeket átlátszó zselével vagy áttetsző festőzselével hígítom. Fontos, hogy vékony rétegekben építkezz: a túl vastag pigmentált réteg könnyen ráncosodik vagy alulköt, és ez a tartósságon is látszódik.

A citromforma felépítése

A citrom festése egy egyszerű formából indul. A gyümölcs enyhén megnyújtott alakú,  egyik végén egy finoman csúcsos formával. A két citromot úgy festem a felületre, hogy egy pontból induljanak ki. A festést ebben a szakaszban még nem lámpázom azonnal, hanem egymás után alakítom ki a formákat, majd egyszerre köttetem meg, így könnyebb egységes kompozíciót kialakítani.

Levelek és szár

A citrom mellett a levelek adják a kompozíció karakterét. A zöld árnyalatot több színből keverem ki, hogy harmonizáljon a citrom sárgájával. A levelek hosszúkás formájúak, és úgy helyezkednek el, mintha részben a gyümölcs mögül bukkannának elő. Itt érdemes figyelni az irányokra: ha az egyik levél enyhén felfelé hajlik, a másik lefelé mutathat, a kompozíció természetesebb és mozgalmasabb lesz.

Árnyékolás és világosítás – a citrom térhatásának kialakítása

A gyümölcs festése a fokozatos árnyékolással válik igazán élethűvé. Az festést a citrom középtónusával kezdem, ezzel jelölöm ki a gyümölcs alapformáját, majd narancsos árnyalattal sötétítem azokat a részeket, ahol kevesebb fény éri a felületet. Az árnyékolás során a színt elmosással lágyítom, így az átmenetek nem lesznek élesek. A sötétebb részek után világos színekkel emelem ki a citrom legfényesebb pontjait. Ettől a minta sokkal élettel telibbnek hat, és a citrom formája plasztikusabbá válik.

Kontúrok és apró részletek, karakteresebb formák

A következő lépés a kontúrozás. A cél itt nem a vastag körberajzolás, hanem a tiszta elválasztás: citrom–levél határ, a citromok egymástól való elkülönítése, valamint a levelek finom erezete. Vékony ecsettel, kevés anyagmennyiséggel dolgozom, mert a túl vastag vonal elveszi a minta frissességét. Ebben a szakaszban kerülnek fel a citrom jellegzetes apró részletei is, amelyek a “textúrát” adják, és ettől lesz a minta igazán természetes hatású.

Mit ad neked ez a képzés?

A képzés során megtanulod, hogyan építs fel egy gyümölcsmotívumot géllakk színekkel úgy, hogy a forma arányos legyen, az árnyékolás térhatást adjon, a kontúr pedig tiszta maradjon. Megismered a színkeverés logikáját, a réteges felépítést és a fény–árnyék gondolkodást, amit nem csak citrommintánál, hanem bármilyen festett díszítésnél tudsz majd használni. 
 

Citromsárga körmök